2012. szeptember 28., péntek

Kékek-nekünk

Olyan ritkán mutatok kék dolgot, valahogy nem annyira az én színem, viszont elhatároztam már jó ideje, hogy a nappaliban lecserélem a textil kiegészítőket ilyenekre. Vagyis nem is akármilyen kékre, hanem ezt a sötétkék árnyalatot fogom használni, amit én csak francia kéknek hívok magamban, bár nem tudom, hogy tényleg az-e, vagy van-e ilyen szakkifejezés. Nálam igen. Olyan hűvös és elegáns, nem?! :)

A nagy rendrakásban, pakolásban, amire most kerítek sort: előkerül minden olyan dolog, amire már utálok ránézni amiatt, milyen régóta halogatom megvarrni-mint ezek a félretett anyagok is. Na most végre rászántam magam és elkészültek az új párnáink. 


De igazából nem is itt kezdődött az egész, hanem a csíkos anyaggal, ami az új sötétítő függönyünk (turis kincs) anyagmaradéka. Először őt szegtem fel és cseréltem le a régi függönyt, a csíkos párnahuzat ebből készült tehát.



A virágosak alapja pedig egy ikeás huzat. 
Ez a hosszú, végein fodros párna forma nekem nagyon bejön, természetesen jó keményre tömve!





A csíkos hátul gombolós, egyedül a hosszú párna van fixre varrva, a többinek cserélhető a huzata.




(...azért meg kell mondjam: lassan most már én is alig bírom elviselni magam...)

2012. szeptember 26., szerda

Várakozás

Rég vettem már a kezembe hímzővásznat, most viszont ennek volt itt az ideje. Kaptam két szép kis keretet Évitől ajándékba, amit a gyerekek ágya fölé szánt. Mivel lassan elkészülünk a babaszoba-babasarok projecttel, így utolsó simításként egy pár képet szánok még a falra.

Nem mellesleg kiderült, hogy ez a hímzés csodásan leköti a figyelmemet. Ez nem rossz, lévén hogy hivatalosan bár még van ideje a kis csöppömnek a pocakban, de lassan egy hete minden napra várható is. A tény viszont az, hogy Szamóca irtó jól elvan bent a jelek szerint, anya meg lassan megőrül, hogy mikor és hogy és hogyan és milyen lesz, de legfőképpen: mikor már???? Szóval egyelőre nem hangyát szedek, hanem hímzek (még egy darabig).

De hogy mutassam, mik készültek a gyerekeknek.
Mindkettőt Nina csodás fonalaival hímeztem, teljes szerelem, muszáj is volt rendelnem még!




Az első a kis hercegnőmnek... most már azt is tudjátok, hogy E betűs lesz a neve... :)
Fonál: Hand made by Nina (ITT nézelődhettek), colour: cherry cola



Ez a gyönyörű szív minta pedig Vincének készült. 
A minta Barbi blogjáról, innen.


Hála Barbinak megtanultam a francia csomót is... köszönet érte.
Fonál: Nina indigó kéke.

2012. szeptember 22., szombat

Romantikus macibabák

Rég mutattam már macibabákat, most hoztam párat!


Drapp csipkés, kiskoronás, rózsaszín tüllgallérral.




Rózsás csipkés.






Csupa csipke, csupa drapp. Őt kelléknek kérték úgy, hogy jó legyen kisfiúnak és kislánynak is.






2012. szeptember 19., szerda

Újszülött főkötők

Most ők készültek. Hófehérek, letisztultak, csipkések.... és ketten vannak. 
Az első megrendelés, amit remélem mihamarabb profi kezekben és képeken láthatunk majd viszont:






antik madeira és horgolt csipkével, tekert rózsával és tekla üveggyönggyel



A másik az én Szamócámnak. Alapvetően ugyanaz a fehér vászon az alapja, de rákerült egy vintage hatású bézs kedvenc csipke és a dísze egy ékkő tekla gyönggyel kiegészítve.









2012. szeptember 18., kedd

Ősz

Én ezekkel a romantikus fejpántokkal várom az őszt.
Felnőtteknek készültek, őszies hangulatban, kézzel öltögetve.

Meska boltomban elérhetőek.




Szürke bársony gumipántos változat barnás galambtollakkal..




Hajráfos változat fürj és pöttyös gyöngyös tollal.

2012. szeptember 16., vasárnap

Fotós kellékek az én kis pocaklakómnak

Apránként haladok a betervezett dolgaimmal, lassan egyre több mindent kipipálhatok a listámból. 
Most az egyik "büszkeségemet" szeretném megmutatni. Tegnap fejeztem be és jó pár órát elszöszöltem vele, de szerintem megérte, nekem szerelem lett! Szamóca kis buksijára szánom, mikor pár naposan fotózásra visszük majd-elvileg, ha őnagyságának se lesz ellenére (nagyon remélem). :)



Mostanában több ilyesmi virágos-gyöngyös-csipkés fejpántot is láttam külföldi oldalakon, amikbe első látásra beleszerettem. Bevallom, piszkálta a fantáziámat, hogy előbb-utóbb elkészítsem, annyira különleges, finom és aprólékos... én meg minden aprólékos és finom dolgot imádok :)... aztán lassan összeállt a fejemben, hogy hogyan fogjak neki. Először megrajzoltam egy sablont neki szabad kézzel papírból, amit átmásoltam vastag fehér filcre, ez lett az alapja, ezt varrtam ki. gyöngyökkel A legnagyobb dísze egy fehér vászon tekert rózsa, a kisebb virágok tekla és cseh üveggyöngyök, flitterek, a viráglevelek pedig apró ezüst  és bézs üveggyöngyökkel vannak kivarrva. 


 Imádom, hogy színeit tekintve szinte egyhangúnak mondható, csupa fehér és drapp, csak pasztelles árnyalatok, ami miatt mégis feltűnő, a gyöngyök, kövek és flitterek különféle csillogása és az ezüst fénye! 


Azt hiszem igazán majd felvéve fog mutatni, de olyan fotóval egyelőre nem szolgálhatok. 
De megmutatom azt is, mik inspiráltak és hogy mutat egy ilyesmi felvéve:



a bébi-változat



és menyasszonyi fejdíszként

Ha már megmutattam a fejpántot, akkor őt is: egy apró kis karkötő Szamóca kis csuklójára... el se hiszitek élőben milyen pindúr, Vince újszülött kórházi karszalagjához igazítva lőttem be a méretet... :)




2012. szeptember 2., vasárnap

Babafotós kellékek

Totál rákattantam a babafejpántokra-újra.
Persze az apropót az adta, hogy rendeltek tőlem, így mutatom a legújabbakat. Ők megint kicsit másabbak, mint az eddigiek, és még nincs vége, készüljetek, a fejemben újabbak várják, hogy életre keljenek...




De először is ezt a bébitüllszoknyát mutatom. Az első ilyen, amit varrtam, de szerintem több nem lesz-vagy tuti nem mostanában... pedig annyira nem is volt nehéz dolgom, mert turiztam az alap darabot, persze kellett rajta alakítani bőven. Készítettem hozzá egy fejpántot is, már alig várom, hogy viszont lássam őket bevetésen is! (Ha minden igaz, akkor az én kis pocaklakóm pár naposan ebben fog majd szenderegve pózolni a lencse előtt...) :D



 a fejpánt külön (Vincén szuper jól mutatott, de azt azért nem mertem lefotózni, nehogy szegény gyerek később kérdőre vonjon...)


egy egyszerűbb kis csokibarna darab...

 hasonló a tüllszoknyás fejpánthoz, csak fehér-rózsaszín variációban...

színben picit erősebb, nem a szokásos pasztell....

Végül pedig az első kis fejkötőm, amit egyszerűen úgy imádok, ahogy van!!! :)