2013. január 3., csütörtök

Új év...

...új rongyi.

Gondolkodtam, hogy másokhoz hasonlóan kezdjem-e az idei első bejegyzést egy évi összesítővel, de aztán arra gondoltam felesleges. Hisz ha ismertek, és olvasgattok, nyomon követitek a blogot, akkor tudjátok, hogy csakis hálás lehetek ezért az elmúlt évért, hisz valahol úgy döntött az én csöpp kislányom, hogy ez lesz az az év, amikor megajándékoz minket a létével... tavaly januárban fogant meg és szeptember 30.-án jött a világra. Emellett minden eltörpül és mégsem, mert az, hogy közben csinálhatom azt, amit szeretek és még Ti is szeretitek, ez a hab a tortán! :)

Szóval hoztam egy új rongybabát. És ez olyan kivételes darab, hogy most magamnak készítettem. Alapvetően az van, hogy amit varrok, szinte minden tovább kerül innen, de ez egy ritka kivétel. Olyan régóta érlelődött már bennem, de egyszerűen nem jutott időm foglalkozni vele. Aztán félretettem mindent és ahogy nekifogtam, összeválogattam a jelenlegi kedvenc anyagaimat, a nekem kedves színűeket... a csipkéket... nem vagyok egy szentimentális fajta, de ebbe a babába egy csomó dolgot beleláttam...ahogy pedig a végén a pocakrészre került a csipkevirág, hirtelen felfedeztem, hogy két közepe van a virágnak! Egy kisebb és egy nagyobb és akkor arra gondoltam, hogy ők az én gyermekeim, akiket a pocakomban hordtam, és a nagyobbik Vince, a kisebbik Emese-így kerültek oda ékkövek! Tudom, dilis dolognak tűnik, de ő lett az én csillogó rongyibabám és a hálóban, az éjjeli szekrényemen fog pihenni. "Anyababa", amiről mindig az fog eszembe jutni, milyen csodálatos kincseim is vannak nekem...



Miközben nekiálltam díszíteni, arra is rájöttem, mennyire szeretek gyönggyel "hímezni".

 
A szemei természetesen a macibabás csukott, pillás szemek, mert azokat imádom!
A gomb, amit kapott, pedig egy igazi, csillogó, antik kagylógomb, amit hamarosan elmesélek, hogy került hozzám...


A virág a két ékkővel. Talán nem annyira látszik a képen, de az egyik kő kisebb, mint a másik! Mellé bézs és ezüst üveggyönggyel díszítettem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése