2013. augusztus 19., hétfő

Esküvőre készülődve

Ma megmutatom, miben lesz az én nagylányom! Hiába, nem bírom ki, szerintem annyira édes cucc! :)
Az alap darabok boltik, a tüllszoknya új, a Vateráról, a kis csipkés trikót pedig turiban vettem, még nagyon rég.



Alapvetően hozzájuk se kellett volna nyúlnom, de szerettem volna, ha nem hófehér a szettje Emesének, hisz az én ruhám ekrü lesz és úgy az igazi, ha összeöltözünk.

Nagy dolgokat nem műveltem persze. A kis trikóból először is be kellett vegyek két oldalt, aztán pedig kapott egy kis plusz csipkét és tüllt a mellrészen, majd a pántját is feldobtam egy kis ráncolt tüllel. A gombjait lecseréltem kristály gombokra, mivel az én ruhámon is swarovski kövek lesznek.

A tüllszoknyával (vagy pettiskirt-tel) már jobban bajban voltam, mert így is gyönyörű volt, de végül meggyőztem magam, hogy egy kis csipke sose árt! A rávarrta csipke ekrü, a fehér masniját lecseréltem olyan drappra, mint a trikó csipkéje, a masni közepébe pedig egy ékkövet varrtam.

Természetesen egy fejpánt még majd készül a szettjéhez! Már alig várom, hogy ebben pompázzon a lány! :)






7 megjegyzés:

  1. Mamááám! Hát valami eszméletlen cuki :D

    VálaszTörlés
  2. Pihe - puha szépségek, gyönyörűségek!

    VálaszTörlés
  3. Jaaahajjj, de bűbáj ez a ruci! :)

    VálaszTörlés
  4. köszönjük! bevallom én totál odáig vagyok ezekért a szoknyákért, és hát mi lehetne jobb alkalom egy (saját) esküvőnél arra, hogy ilyet adjak a lányra... :)

    VálaszTörlés
  5. Gondolom már nagyon izgulsz. Szívből kívánok sok boldogságot Nektek! Biztosan nagyon sikeres lesz ez az aprólékosan megtervezett esemény.

    VálaszTörlés