2013. október 11., péntek

Bogi csomagja

Az esküvőnk kapcsán az egyik fontos szempont volt nekem, hogy ahol csak lehet, a kézműves termékeket részesítsem előnyben. Ennek több oka is van, egyrészt, mert ezek a dolgok egyediek és jószívvel készülnek, össze sem hasonlíthatók a bolti tömegcuccal. Aki egyszer rákap az ízére, tudja miről beszélek! Másrészt tudom, milyen nehéz boldogulni annak, aki ilyesmiket készít: még mindig viszonylag szűk réteg az, aki megengedheti magának ezeket a holmikat (bár nem mindig az olcsóbb az olcsó), illetve azok közt is, akik megvehetnék ugyan, sokan nem értékelik, mert egyszerűen egészen más értékrendjük. Szóval ha már alkalmam adódott, akkor a kézműves portékák mellett voksoltam.
Szerencsére többen is voltak, akik hajlandók voltak velem cserekereskedni! Sőt, azt sem bánták, hogy most, az esküvő után dolgozom le nekik a tartozásomat, amiért nagyon hálás vagyok nekik! Szépen sorban megmutatok majd mindent: első körben amiket én készítettem nekik. Aztán tervezek majd egy esküvői beszámolót is, ahol azt láthatjátok majd, hogy ők miket készítettek nekem! Remélem várjátok! :)

Elsőként a Boginak készített ajándékaimat hoztam! Bogi gyönyörű mézeskalácsokat készít! Gondolom sokaknak most a hagyományos fajta jelenik meg a lelki szemei előtt, de azt hiszem akkor érdemes egy pillantást vetnetek a munkáira! Az oldala: ITT! Bevallom, bár csípem a méziket karácsonykor, de az esküvőnkre a hagyomány fajtát elképzelni nem tudtam. Viszont amikor megláttam a Bogi-féle mézeseket, egyből beléjük szerettem! 

Bogi egy kis dobozkát kért tőlem, aminek a vásárokban veszi majd hasznát, a pénzt tartja benne. (Remélem jól megtelik majd mindig!) A fa ládika alapot készen vettem írószerben, amit vékonyan fehérre festettem. Sokat gondolkodtam, hogyan díszítsem, végül kezembe akadt, egy régi keresztszemes hímzésem, ami az elsők egyike volt és akkor már tudtam, ez lesz az-a Bogié! :) És ráhibáztam, mint utólag kiderült, épp az ő világa, aminek borzasztóan örülök!!! :)


 A minta köré finom csipke került.

 A közepét egy ékkővel díszítettem.


A fedél belső részét béleltem és egy csipke pántot is kapott, hogy praktikusabb legyen.

Bár Bogi nagyon szerényen csak ennyit kért tőlem, elárulta, hogy a kislánya is odavan a dolgaimért, ezért megígértem, hogy neki is készítek egy kis meglepetést! Egy bagolypárnát kapott tőlem, aminek az utóéletéről is tudok már: Kankalin lett a neve és az oviba szokik épp a kicsi Bogival! Az ilyen dolgok azok, amik miatt szeretem a varrást és mikor megtorpanok, újra lendületet ad! :)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése