2014. január 18., szombat

2013 karácsonya

Tudom, alapos csúszásban vagyok, de most jutok oda, hogy mutassak pár képet a tavalyi karácsonyi ajándékok egy részéről. Igyekeztem mindenkinek ötletes dolgot kitalálni, de a nagyszülők alaposan feladják a leckét minden évben, hisz mindenük megvan, ami meg nincs, megveszik maguknak. Szóval arra jutottam, hogy valami unokás dolgot kapnak, mégiscsak ők a legnagyobb ajándék, amit adhattunk nekik.

Mivel az esküvőn nem sikeredett közös kép a gyerekekről, így mindenképp szerettem volna róluk, ez volt a kiinduló pont. Az előző posztban mutatott kedvenc kép ennek a sorozatnak a része, amit Dolli készített a gyerekekről. (Itt kell megjegyeznem, hogy le a kalappal Dolli előtt, mert az én két eleven gyerekemről közös képet készíteni igazán kemény feladat volt!) 
Ezt a sorozatot kapták meg a nagypapák egy szép, rusztikus albumban.


Ezen a képen talán nem feltűnő, de a fényképek széleit körbevágtam hullámosra és természetesen matt papírra lettek előhívva.


  Egy album nekünk is készült emlékbe.

A nagyik ajándékára roppant büszke vagyok (bár talán nem aratott akkora osztatlan sikert sajnos, mint reméltem-pedig szívemet-lelkemet beleadtam igazán...). 
Egyrészt mert végre megbirkóztam egy régóta halogatott dologgal: a nekem oly nagyon tetsző szalaghímzéssel dekoráltam nekik fa ékszeres dobozkákat. Ezt a technikát eddig csak Barbinál láttam, bár biztosan más is foglalkozik ilyennel, de én őt ismerem és az ő gyönyörű szalaghímzéseiben gyönyörködtem eddig már számtalanszor. Azt, hogy végre a saját első darabjaimat is elkészíthettem, neki köszönhetem. Na és a lényeg: a dobozok belsejébe készítettem egy-egy üveglencsés nyakláncot, mégpedig a gyerekek közös fotójával díszített medállal.




 Végezetül hoztam egy pár hangulat képet. Megmutatom milyen címkék kerültek az ajándékokra, milyen volt az adventi koszorúnk (ami karácsony előtt egy héttel sikerült megcsinálnom), és egy-két fotó a fánkról! Remélem mindenkinek kellemes emlékeket hagyott a 2013-as karácsony és boldogan gondol vissza a képeket látva azokra a napokra! 












7 megjegyzés:

  1. Pedig igazán szép, ízléses, és szívből jövő ajándékok! :) Minden kincs, ami a kezeid közül kikerül!!!! <3

    VálaszTörlés
  2. Csodás ajándékok!!!!
    A varrógép a fa mellett-mögött remek ötlet.nekem is van,de eszembe nem jutott volna oda tenni,pedig nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, igazából a fa került a varrógép elé, mindig ott van a varrógép, igaz, nem működik, de úgy szeretek ránézni! :)

      Törlés
    2. Igen,én is úgy gondoltam,csak fordítva fogalmaztam.:)
      És miért nem örültek annyira a nagyik az ajándékoknak? lehet,hogy később hozzámelegednek.:)

      Törlés
  3. Ha én kapom ezt a gyönyörű dobozt, én biztosan nagyon örültem volna neki. A többi ajándék is szép, és ízléses

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, azért volt, aki örült neki! és biztosan az is, akiről azt gondolom, hogy nem, csak nem tudja kimutatni...

      Törlés