2012. január 10., kedd

Hálószoba

Régóta ígérgetem már, hogy megmutatom a hálószobánkat, hát eljött ez a pillanat is. Most, mikor végre felkerült a függöny is, majdnem késznek érzem már. Persze még mindig vannak hiányosságok, de az majd alakul még idővel... már tényleg nem nagy dolgokra gondolok, apróbb kiegészítőkre és képekre a falakon.

Ősszel került sor arra, hogy a régi hálónkból kiköltöztünk-átadva azt felújítva Vince babának-, mi pedig beköltözzünk az új szobánkba. Ez a szoba olyannyira nem volt kész, hogy a betonozástól kellett kezdeni, szóval volt vele munka rendesen, na és aki kicsit jártas az építkezésben, az tudja, hogy pénzt is rengeteget áldoztunk rá.

De mutatok és mesélek...


 Alapvetően a drapp, barna, fehér színek uralkodnak a szobában, ahogy a varrásban, úgy az otthonomban is ezekhez a letisztult színekhez vonzódom újabban. A falak tehát drapp színt kaptak, az ágy mögötti falrészt pedig tapétával emeltem ki. Azt hiszem, az ilyen domináns mintából épp elég, ha kis felületen jelenik csak meg. A falakat profi festők kenték, de a tapétát apukám tette fel-én meg segítettem neki. :)


 Ragaszkodtam hozzá, hogy az eredeti gerendát lecsiszoljuk, bár borzasztó munka volt (a páromnak), azt hiszem nem kérdés, hogy megérte. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mi egy parasztházban lakunk és a berendezést tekintve ez talán a legmodernebb szoba, de a párom vágya ilyen bútor volt és persze én se ellenkeztem. Főleg, hogy ő készítette el őket-asztalos lévén. :)


A fejtámla saját kezem munkája! Roppant büszke vagyok rá, bár valószínűleg ha valaki olyan látja, aki jártas a kárpitozásban, talál benne kifogást-nekem viszont megfelel így, azt hiszem elsőre nem rossz. :) Ezt a fehér textilt turkálóban vettem (kb. 500.-Ft-ért), a finom kis ékszergombokat rövidáruboltban kerestem hozzá, ha jól emlékszem 1200.-ft volt. Vastag szivacsot ragasztottam bútorlapra, amelyen kijelöltem a gombok helyét, a párom átfúrta, utána már csak a gombokat kellett zsákvarró tűvel és vastag madzaggal átfűzni. Sajnos nem készültek a folyamatról képek, így csak ezzel a leírással tudok szolgálni...



 Íme az emlegetett függönyöm, aminek nagyon örülök, mert sokáig vadásztam rá turiban, mire erre rátaláltam. Fehér alapon szövött virágos, hatalmas és borzasztó súlya van, igazi romantikus darab!


 Az ikeás fotelre interneten sikerült használtan lecsapnom-féláron a bolti árához képest! Mivel ilyen fajta kanapénk van a nappaliban is, így tudtam, megbízható és praktikus darab és nem utolsó sorban azért mertem megvenni, mert mosható a huzata, így immáron abszolút tiszta állapotban foglalta el helyét.


Talán emlékeztem erre a párnára: ő került a fotelbe. 


A falra szeretnék még képeket, de azért persze került már fel pár, nem csupasz...arany és fehér keretek dominálnak. (Bocsánat, de sajnos kevés volt a fény...)


Ő pedig az én nagy becsben tartott fésülködő asztalom. Kedves emlék, mert a párom készítette nekem egy eredeti paraszt fésülködő asztal alapján, ami felújításra volt nála. Karácsonyi ajándék volt jó pár évvel ezelőtt. Az asztal és a polc is natúr színű volt, én festettem le fehér lazúrral. A széket ajándékba kaptuk, azt a párom festette át fehérre.


Angyalka is a helyére került. :)


Borókából rendelt porcelán fogantyú a fésülködő asztalomon...



Ezt a kerek madeira csipkés párnát varrtam a Tonett székre....


A gardrób...


Végezetül őket sem mutattam még: levendulaszívek az éjjeli szekrények fogantyújára. :)

Én büszke vagyok a végeredményre, bár lehet nem tökéletes, de tudom, mennyi munkánk van benne. És talán vagy épp ezért, de nagyon szeretem! :)


25 megjegyzés:

  1. Ez igen! Gyönyörű, hangulatos, rendkívül ízléses!
    Csak gratulálni tudok:
    Eszter

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett! Ügyesek vagytok. Nem kételkedtem egy percig sem, hogy jó ízlésed van! :)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg csodaszép! Mostmár tessék bőszen élvezni a munka gyümölcsét! :) Az a fésülködő asztalka....meg az a háttámla .... :)))) csak hű meg haaa -ezeket hallani ki most a szobámból! :)

    VálaszTörlés
  4. Minden apró részlete meleg és hangulatos. :) És irigykedem az asztalos férjed miatt. Gondolom, kap munkát Tőled rendesen. :) :D

    VálaszTörlés
  5. Csodaszép!!!!!
    Legyetek nagyon nagyon boldogok benne!!!!
    Juli

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűűűűűűűűűűű!

    VálaszTörlés
  7. Látszik, hogy sok munkátok volt benne, de megérte, mert meseszép lett. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép minden, nem is tudnék kiemelni külön egy részletet sem. A gerendát nagyon jól tettétek szerintem is, hogy meghagytátok! Köszi a bemutatást, élmény volt!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű, ízléses, egyedi:)

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörűséges, mint mindig! :) Köszönjük, hogy bekukkanthattunk Hozzád :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon kellemes élmény volt Nálatok járni!

    VálaszTörlés
  12. Szívesen beköltöznék!! Esetleg lakberendezési tanácsot is adtok?? Az asztalos munkákhoz külön gratulálok és az gy mögötti támla fantasztikusan néz ki!!

    VálaszTörlés
  13. elvarázsoltak a fotók...elismeréssel adózom a háttámlának, csodálatosan néz ki, a fésülködő asztal miatt, ha nem tanítottak volna meg rá, hogy az irigység csúnya dolog és kerülni kell, most tuti sárgulnék:), a harmóniát pedig érezni, így is, nagyon, biztosan a helységből is ez árad (mármint élőben is:)
    szóval
    csak gratulálni tudok, a "PÁROSOTOK" munkájához...

    VálaszTörlés
  14. Irigylésre méltó, gyönyörű! Gratulálok mind kettőtöknek

    VálaszTörlés
  15. Köszönjük szépen, nagyon kedvesek vagytok!! :)

    VálaszTörlés
  16. Minden apró részlete csodás és hát az összkép .... gyönyörű!! Biztosan mosolyogva térsz nyugovóra és reggel is jó kedvűen ébredsz egy ilyen szép, hangulatos szobában. Minden elismerésem, nagyon ügyesek voltatok. Megérte a sok munka :)

    VálaszTörlés
  17. ... még mindig ügyesek 'vagytok' ... bocsi :)

    VálaszTörlés
  18. Csudajó!!

    (ha utolérem magam írok levelet, mosolygós lesz)

    VálaszTörlés
  19. Szilvi, drága vagy!
    Erzsó: nagyon várom!!! :)))

    VálaszTörlés
  20. gyönyörű lett !! ( és látom Eszterda lóg a falon :)) )

    VálaszTörlés
  21. Naggyon szép lett:)mesés:)tudom,hogy részletkérdés,de a kis fésülködő asztalt honnan vetted?:)tök jó az a kis sarok is:)

    VálaszTörlés
  22. Köszi Nektek!!! :))

    Igen, Eszterda füzér, egy lány és egy pasi, akik mi vagyunk! :P

    A fésülködő asztalt a párom készítette!

    VálaszTörlés
  23. Szia!

    Nagyon szép és ízléses a hálószoba! A tapéta nevére nem emlékszel esetleg? Vagy hogy hol vetted? Pont ezt a tapétát keresem csak a világosabb változatát!

    Köszönöm!

    VálaszTörlés