2013. június 1., szombat

Piacolás megint

Mostanában nagyon keveset járok a piacra. Ennek miértjét egyszer korábban taglaltam már ha jól emlékszem, egyrészt mert nagyon silány a felhozatal az ócskásoknál (kedvenc helyem!), másrészt ugye a kicsik eléggé lefoglalnak.
Sajnos a választék még mindig nagyrészt rémes, de akadnak kivételes esetek. És most egy olyan duplán kivételes csillagállás adódott, hogy a piacra is kijutottam és kincsekre is leltem! :)

Szóval vettem egy fotelt. Régóta vágytam egyre a nappaliba.
Eredetileg a klasszikus füles fotelre gondoltam, de nem ragaszkodtam szigorúan ehhez. Mivel a nappaliban ikeás ektorp bútor van, ezért azokat is nézegettem, főként a jennylund jött be, aztán nemrég megjelent egy új fajta, ami strandmon néven fut, na az nagyon-nagyon. El is döntöttem, hogy beruházunk majd egyre, de lábzsámollyal együtt és akkor meglesz a boldogságom.
Persze nagyon tetszettek a kecskelábú, klasszikus, antik darabok is, de azokkal örök dilemmában voltam. Mert ami nincs felújítva, azt egy vagyon megcsináltatni. Örök fóbiám, hogy mi van, ha egy ilyen régi fotel egy csótányos helyről jött, nem beszélve arról, hogy valószínűleg szuvas is. Persze a szúk ellen vegyszerezni lehet, de a bogaras dologra egyetlen megoldás, ha teljesen szétszedjük, vázra lecsupaszítva és felújítjuk...na ehhez nem sok kedvem volt, de még kedvem talán lett volna, ha esetleg valami minimális összegért sikerül hozzájutnom egy ilyen alap fotelhez. A másik út, ha már kész, felújítottat veszek, na azok persze egy vagyonba kerülnek, ami jogos, de ott meg előkerült a fejemben mindig a "bogaram", hogy mi van, ha a belső részeit nem cserélték és mégis valami jószágot hozok vele a lakásba? Tudom, fárasztó vagyok, még magamnak is! :D

És végül most találtam ezt. Az eladó szerint teljesen felújított, én viszont inkább arra tippelek, hogy nem antik, hanem új, amit abszolút nem bánok a fent említett okok miatt. Most nem fotóztam, de hibátlan mindenhol, pici kopás van a fa részen a szállítás miatt itt-ott, ami egy kis speckó bútorápolótól el is tűnik, a párna rész huzata cipzáros, ott is látni, teljesen új szivacs van benne. A képeken nem jön igazán vissza, de a virágos rész arany szállal szőtt, így ha úgy vetül a fény, gyönyörűen csillog. Sajnos elég borult az idő a fényképezéshez, de gyönyörű sötétkék bársony a kárpitja. És azt hiszem, hogy jó áron sikerült hozzájutnom is, mert az ikeában egy silányabb kis fotelt kaptam volna ennyiért. 

Na így lett végül fotelem. Most pedig megint nem megyek egy darabig a piacra! :D







13 megjegyzés:

  1. valami mesés! és a kislányod...bűbáj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi szépen! először dilemmáztam a kék huzat miatt, utána meg tűkön ültem, vajon megvan-e még?! a kislányom meg igazi örökmozgó, alig tudtam lefotózni, de ez olyan kis nőcis póz épp, amiben sikerült elkapni! :)

      Törlés
  2. Meli ez meses!!!! Mesi tenyleg nocis! Nem szamit hogy antik v modern mert egyedi tutira!

    VálaszTörlés
  3. Jaj de nagyon tetszik! Régóta szeretnék én is valami hasonlót. Lehet kilátogatok piacra.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindenképp megéri próbálkozni, látod, én se gondoltam volna! :) kívánom, hogy Te is lelj kincsekre! ;)

      Törlés
  4. Hú!!!!!Csodaszép darab!!!!!!!!!!!Nagyon jól választottál! A Kistündér bűbűj benne!♥

    VálaszTörlés
  5. basszus de jó az a fotel!!! felíratkoztam hozzád végre :))

    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    VálaszTörlés
  6. Lenyűgöző darab lett , gratulálok .... !!! :)

    VálaszTörlés