2013. július 16., kedd

Egy új dolog

Végre megint sikerült egy olyan dolgot kipipálnom a listámon, amit halogattam már egy ideje. Az egészhez a kezdőlökést Orsi adta, aki rendelt a kislányának egy olyan nyári sapkát, ami véd a naptól, széltől-és még jól is néz ki! Szerintünk legalább is! :) Szóval köszi Orsi! :)
Természetesen mondanom sem kell, hogy az én lányomnak sem volt normális nyári sapkája, olyan, ami nem esik le a fejéről és még védi is. Bababoltos volt, de az olyan idétlen fazon, nem is értem, hogy gondolják, akik kitalálták.

De mutatom a kis sapikat! Már kettő is készült: az első egy szolidabb, mindenhez passzoló fajta lett, viszont kíváncsi voltam, hogy mutat egy erőteljesebb, markánsabb mintás textilből is. Ehhez megálmodtam egy kis rövid nacit is, egyrészt hogy szettben tudja hordani őket a lány, egy egyszínű pólóval, bodyval szerintem szuper édes, másrészt mert rövid nacinak híján voltunk épp, így gondoltam itt az idő, hogy kipróbáljam a régi álmomat, hogy ruhát varrjak a kislányomnak. Kezdetnek be is vásároltam Burdából, az alap szabásmintát a kis rövid nadrághoz onnan használtam, de a végeredményt a fejemben lévő ruhadarab alapján alakítottam. Mondhatom, hogy olyan lett, amilyet szerettem volna és ennek nagyon örülök, hisz nem vagyok varrónő. Persze tudom, hogy ez nem nagy dolog volt, csak nekem. :)
Szeretném, ha ez a kezdet lenne és sikerülne még varrnom más ruhákat is a gyerekeimnek. Ez lesz majd a következő feladat magamnak...








kis segítségemmel mutatjuk a nacit is...






2 megjegyzés: